Idegpályák dugóban – Szenzoros feldolgozási zavar (SPD) megértése egyszerűen
- Home
- Single Post
Idegpályák dugóban: A szenzoros feldolgozási zavar (SPD) megértése egyszerűen
A szenzoros feldolgozási zavart (Sensory Processing Disorder, SPD) Dr. A. Jean Ayres fogalmazta meg először, aki úgy írta le, mint az idegrendszer azon nehézségét, hogy megfelelően feldolgozza és integrálja az érzékszervekből érkező információkat. Ez olyan, mintha az agy egy „forgalmi dugóban” ragadna: az érzékletek (például a hangok, érintések, mozgás vagy szagok) túl sokáig várakoznának a „kereszteződésben,” vagy épp összezavarodnának az „útvonalakon.”
"Ez a gyerek nincs megnevelve!" "Nálam nem válogatna, az biztos! Majd megeszi, ha nem lesz más."
"Miért nem tettél sálat a nyakára? Tél van."
"Majd megengedi, hogy levágd a haját, amikor már nagyon zavarja, hogy belóg a szemébe!"
"Csak hiszti, majd kinövi!" ... NEM!
Az SPD-ben érintett gyerekek olyanok, mint akik hibás navigátorral próbálnak eligazodni a világban. Ha megértjük, hogy „hol akad el a GPS,” akkor célzott támogatást nyújthatunk, és segíthetünk nekik elkerülni a „dugókat.”
És ha már egy navigációs rendszerhez hasonlítjuk a szenzoros feldolgozási zavar jelenségét, akkor bontsuk elemeire, hogy mélyebb betekintést nyerjen mindenki.
Az érzékszervek azok, amelyek begyűjtik az információkat, akárcsak egy GPS az útvonal-adatokat. Látjuk az utakat, halljuk a közlekedési zajokat, érezzük az autó rázkódását az úton. Ezek az „adatok” elengedhetetlenek ahhoz, hogy eligazodjunk a világban.
Az agyunk a navigátor, amely megpróbálja rendszerezni az érzékszervek által továbbított információkat. A megfelelő információk alapján az agy azt mondja, mikor forduljunk jobbra, mikor lassítsunk, vagy éppen mikor álljunk meg.
A szenzoros feldolgozási zavar és a „forgalmi dugó” hasonlat jól szemlélteti a problémát. Az SPD-ben szenvedő gyerekeknél az agy, a „navigátor,” nem kapja meg időben vagy helyesen az adatokat, vagy egyszerűen túl sok információ érkezik egyszerre. Ez olyan, mint amikor a GPS lefagy, vagy hibás utasítást ad: „Fordulj balra,” miközben jobbra kellene menni. Ez frusztrációhoz vezethet, mert a gyerek nem tudja, hogyan reagáljon az ingerekre.
Hiperérzékenység esetében olyan, mintha túlinformált lenne a navigátor. Képzeljünk el egy GPS-t, amely minden apró részletet folyamatosan közöl: „Lassíts! Itt egy biciklis! Egy járókelő! Figyelj, figyelj, zaj jön!” Ez a gyerekeknél túlterheltséget okozhat, mert minden inger túl fontosnak tűnik. Másik véglet, amikor a GPS időnként „elalszik,” és nem szól, mikor forduljunk. Ez az alulérzékelő navigátor a hipoérzékenység, ami az adott gyerek esetében azt jelenti, hogy túl sok extra jelet kell keresnie (például ugrál, forgolódik), hogy rájöjjön, mi történik körülötte.
Ami jó hír, hogy lehet újratervezni, és minél előbb tervezünk újra, annál kevesebb lesz a forgalmi dugóban ragadás, és a navigációs rendszer gördülékenyebben navigálja a sofőrt a hétköznapokban. Az érzékelési zavart úgy lehet elképzelni, mint amikor a GPS képes javítani a hibát: frissíteni a térképet, megtanulni, hogyan kezelje a forgalmat, és hatékonyabban navigálni. Szimbolikusan tehát az újratervezés a terápiás folyamat és a támogatás. Ezt teszi például a Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia (DSZIT), ami kifejezetten a szenzoros feldolgozási zavarral élő gyerekek támogatására kifejlesztett módszer. A DSZIT elősegíti az érzékszervi információk feldolgozását és összehangolását, így támogatja a gyermekek adaptív válaszainak fejlődését. Emellett elősegíti a mozgáskoordináció, érzelmi szabályozás, szociális készségek, önbizalom pozitív változását is.
Az SPD nem feltétlenül jár együtt egyéb fejlődési zavarokkal, de sok esetben előfordul például autizmus spektrumzavarral vagy ADHD-val élő gyerekeknél. A DSM-5 diagnosztikai és statisztikai kézikönyvben nincs külön orvosdiagnosztikai kód a szenzorosságra, azonban az autizmus ismérvei között például szerepel. Az autizmus spektrumzavarban (ASD) érintett gyerekek közel 80-90%-a mutat valamilyen szenzoros tüneteket. Reynolds és munkatársai (2011) azt találták, hogy azoknál a spektrumon lévő gyerekeknél, akiknél jelen van a szenzoros érzékenység és az elkerülő magatartás (a Szenzoros Profil alapján), összefüggésben állhat a társas készségekkel, aktivitási kompetenciával és iskolai teljesítménnyel.
Egy másik friss, 2024. szeptemberi tanulmány pedig a szenzoros terápia hatékonyságát vizsgálja 4-10 év közötti szenzoros feldolgozási nehézségekkel küzdő ASD-s gyerekeknél. Ennek a MedRxiv-on publikált kutatásnak a célja az volt, hogy kvantitatív adatokat nyerjen a szenzoros integrációs terápia hatásáról az említett gyerekcsoport szenzoros, motoros és viselkedési területeinek fejlődésére nézve. A vizsgálatot 60 gyerekkel végezték, ebből 30 gyerek részesült SIT terápiában, a másik 30 pedig a kontrollcsoportban foglalt helyet. A terápia heti három alkalommal zajlott, 12 héten keresztül. Forrás: Joshua Orgel (2024). The prevalence of children being diagnosed with Autism Spectrum Disorder has risen dramatically over recent years… MedRxiv. https://doi.org/10.1101/2024.09.17.24313823.
Az szenzoros integrációs terápiában részesült gyerekek 75%-ánál jelentős javulás mutatkozott a finommotoros és nagymotoros készségek terén, míg a kontrollcsoportban csak 25%-os javulást tapasztaltak (valószínűleg a spontán fejlődés eredményeként). Az SIT-ben részesülő csoport gyerekei 60%-kal kevesebb túlérzékenységi tünetet mutattak az auditív és taktilis ingerekkel szemben. A kontrollcsoportban ez az arány csak 20% volt. Viselkedésbeli változások is megjelentek eredményként, ugyanis a Szenzoros Integrációs Terápiát kapó gyermekeknél 40%-os csökkenés volt megfigyelhető az érzelmi kitörések és szorongásos tünetek gyakoriságában, de a kontrollcsoportnál ez az arány csak 10% volt. A szülői visszajelzések is sokatmondóak: a szenzoros terápiát kapó gyerekek szüleinek 85%-a számolt be arról, hogy gyermekük jobban viselkedett és kezelhetőbbé vált otthoni környezetben. A kutatás rámutat arra, hogy az Ayres-féle szenzoros integrációs terápia vagy más néven DSZIT terápia pozitív hatásai tudományosan igazolhatók, bár a terápiák gyakoriságának és időtartamának optimalizálása további vizsgálatokat igényel. A cikk közlésekor megjegyezték, hogy a tanulmány preprint státuszából adódóan nem használható még klinikai gyakorlat irányítására (Joshua, 2024).
"Nem tudom, emlékszel-e, de irtózott, rettegett a hintától és Te vetted rá, hogy hintázzon, ott sokat is csinálta és akkor nagy változás volt tapasztalható."
A viselkedés és érzelemszabályozás aspektusbeli változásokat (is) több esetben tapasztaltam én is, egy-egy eredményes terápiás folyamatot követően. Egy korábban hozzám járó kisfiú, közel egy évvel a közös munkánk után meglátogatott az anyukájával. Édesanyja a következő visszajelzést adta néhány hónappal az elbúcsúzásunk után (Természetesen az minden gyermeknél eltérő lehet, hogy mennyi idő alatt mutatkoznak meg a változások az egyes területeken az alkalmazott terápia hatására.), nagy örömömre:
„M. nagyon sokat változott, egyre kevesebb a szélsőséges megnyilvánulás, egyre jobban viseli a váratlan helyzeteket. Kapott egy csepphintát, amit fel is szereltünk (nem vártuk meg a költözést, az ajtófélfában lóg a hinta). Azóta ki sem száll, mindenhonnan haza akar jönni, hogy hintázzon. Nem tudom, emlékszel-e, de irtózott, rettegett a hintától és Te vetted rá, hogy hintázzon, ott sokat is csinálta és akkor nagy változás volt tapasztalható. Leginkább ennek, az akkor megtanult és azóta is végzett mozgásterápiának vélem tulajdonítani a jó irányú elmozdulást, meg magunknak. Megtanultuk őt. Szóval alig vannak nehezebb napok és én is sokat hozzáolvastam, sőt, szeretném elvégezni a komplex mozgásterápia tanfolyamot és jövőre a DSZIT-et. Rengeteget emleget Téged, egyszer szeretne elmenni, meglátogatni :) ”
Eltérő lehet minden gyereknél az, hogy mennyi idő után lesz szemmel látható változás egyik-másik területen a választott terápiának köszönhetően.
Azóta már találkoztunk. Mindig öröm, ha sikerül egy kicsit is hozzájárulni a gyerekek és a családjaik életminőségbeli javulásához. Ez olyan szempontból kirívó esetnek minősül, hogy pár hónap terápia után nagy változást tapasztaltak a szülők a gyereknél. Fontos megjegyeznem, hogy eltérő lehet minden gyereknél az, hogy mennyi idő után lesz szemmel látható változás egyik-másik területen a választott terápiának köszönhetően. A hintázásra való rávevés pedig úgy történt, hogy játékosan, viccelődve húztuk a botot, közben énekeltünk, mondókáztunk és egy idő után elengedte a botot. Mintha észre sem vette volna, hogy ő egy kilengő hintában ül, leépítettük az eszközt és utána már sima ügy volt, szabadon hintázott.
"Megtanultuk őt."
A visszajelzést adó szülő gyerekénél a taktilis érzékelés támogatása és a vesztibuláris rendszer (egyensúlyérzék) fejlesztése volt az elsődleges cél, ami elősegítette később a viselkedésbeli változást is. Emlékszem tavaly, meghatódva olvastam a levelet. Különösen az a mondat érintett meg, hogy „Megtanultuk őt.”. Ezt nagy dolognak tartom, mert ha megérti a szülő a gyerek reakcióit, képessé válik átlátni a viselkedés mögött meghúzódó okokat, a felkínált eszközöket alkalmazni tudja otthoni környezetben, és esetleg még a pedagógusoknak is tovább tudja adni azokat, az óriási előnyt jelent egy szenzoros feldolgozási zavarral élő gyereknek. Ebben pedig a terapeuta jelenléte, támogatása kulcsfontosságú.
Amint fentebb a navigátoros példával is szemléltettem, az érintett gyerekek (és felnőttek) érzékelhetik az ingereket túl erősnek (hiperérzékenység), túl gyengének (hipoérzékenység), vagy küzdhetnek azzal, hogy koordinálják ezeket. Amikor hiperérzékenységről beszélünk, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy az ingerek túl soknak érződnek. Az érzékszervi ingerek feldolgozása túl nagy energiát igényel ilyenkor, ezért hamarabb elfáradnak a napi rutinfeladatokban az érintett gyerekek. Hipoérzékenységről akkor beszélünk, amikor több ingerre van szükség.
Most pedig nézzük meg, hogy a különböző érzékelési modalitásokon keresztül ez hogyan nyilvánulhat meg:
Hallási rendszer (auditív érzékelés):
- Hiperérzékenység: Egy gyerek lehet, hogy befogja a fülét, mert a porszívó hangja és a kutyaugatás túl hangos neki vagy pánikba esik a tűzijáték közben.
- Hipoérzékenység: Egy másik gyerek pedig talán nem reagál azonnal, ha szólnak neki, mert az agya nem dolgozza fel időben az érkező hanginformációkat.
Tapintás (taktilis érzékelés):
- Hiperérzékenység: Egy érintett gyermek utálhat bizonyos textúrákat, például a homokot, vizet. A hajvágás, körömvágás kész rémálom számára. Gyakran kerüli, hogy mezítláb sétáljon vagy a ruhákon, zoknikon lévő varrás elviselhetetlenül irritálja.
- Hipoérzékenység: Másik oldalon előfordulhat, hogy nem zavarja, ha maszatos lesz, vagy nem veszi észre, ha kisebb sebet szerez vagy túl erősen nyomja a ceruzát rajzolás közben, mert nem érzékeli megfelelően a kezében levő erőt. Játszótéren szórja a homokot.
Egyensúly és mozgás (vesztibuláris érzékelés):
- Hiperérzékenység: Hintázás vagy forgás könnyen okozhat szédülést.
- Hipoérzékenység: Az érintett gyerek gyakran ugrál vagy forog hosszabb ideig, mert extra ingerekre van szüksége az egyensúlya aktiválásához.
Testérzékelés (proprioceptív):
- Hiperérzékenység: Az adott gyerek kellemetlennek érezheti, ha szoros ölelést kap, vagy ha sportolás közben hirtelen érkezik egy érintés.
- Hipoérzékenység: A gyerek ez esetben nem érzi a testhatárait, gyakran ütődik, nekimegy másoknak, szeret erősebben megölelni másokat, mert nehezebben érzékeli saját mozdulatainak intenzitását.
Ízlelés és szaglás (gusztatorikus és olfaktorikus érzékelés):
- Hiperérzékenység: Nem hajlandó bizonyos ételeket megkóstolni, mert túl erősnek érzi az ízeket vagy eltaszítja magától azokat a felnőtteket, akik erős parfümillatot árasztanak vagy nem bírrja mások öblítőjének illatát.
- Hipoérzékenység: Túl erős ízvilágú vagy fűszeres ételekre vágyik, hogy kielégítse érzékelési szükségleteit.
Fontos megjegyezni, hogy a szenzoros érzékenység fokozódhat, ha a gyermek idegrendszeri állapota nem optimális – például amikor fáradt vagy betegség kerülgeti. Tapasztaltam ezt annál a kisfiúnál is, akinek árnyékpedagógusa vagyok: vannak napok, amikor jól tolerálja, ha valaki közel áll hozzá, máskor viszont ez frusztrációt okoz számára, és támogatás nélkül nehezen birkózik meg a helyzettel.
Ha bizonytalan vagy abban, hogy gyermeked szenzoros feldolgozási zavarral küzd-e, mindenképp fordulj szakemberhez. Jelentkezz konzultációra, és ha szükséges, akkor DSZIT terápiával haladunk együtt tovább!
Szerző: Szekeres Renáta